2020 – az alvás éve magyarországon

A World Association of Sleep Medicine/World Sleep Society magyarországi partnerszervezete, a Magyar Alvás Szövetség 2020-ban meghirdeti az Alvás Évét. Az alváskultúra hazai szakembereinek tapasztalataival erősítik a globális kampányban résztvevők nemzetközi üzenetét: „Better Sleep, Better Life, Better Planet – Jobb alvás, jobb élet, jobb világ.

Magyarországon a felnőtt lakosságnak több mint harminc százaléka küzd alvásproblémákkal. Egyre kevesebbet és egyre rosszabbul alszunk, miközben a teendőink eredményes megvalósításához nélkülözhetetlen a mindennapi jó alvás. A Magyar Alvás Szövetség kezdeményezésére és szervezésében az alváshoz kapcsolódó egészségügyi ismeretterjesztés új formáit kívánják bevezetni, nemzetközi kapcsolatrendszerük közvetítésével az alváskultúra széles körű megismertetését vállalják. Márciusban kerül sor a World Sleep Day/Alvás Világnapja magyarországi eseménysorozat nyitányára a Magyar Tudományos Akadémián, európai standardok alapján kidolgozzák a hazai digitális alvás-coaching platformot, megkezdik a hazai alvástérkép készítését országos felmérés alapján, és az alvás ismeretterjesztés új formáit vezetik be.

 

 

Mindazoknak a kapcsolódását várják, akik bármilyen formában szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországon jobban aludjanak az emberek

(Infó: Magyar Alvás Szövetség ; e-mail: gngy@gngy.eu)