Alvási szokásaink meghatározhatják sikereinket?
Az elfoglalt és sikeres embereknek az alvás egy igen ritka és értékes árucikk. Amikor végre eljutunk odáig, hogy aludhatunk, akkor mindent meg kell tennünk, hogy az álmatlanság, a munkahelyi stressz, vagy horkoló házastársak ne zavarjanak be legédesebb óráinkba, még ha ez furcsa éjszakai rutint, vagy nappali pihenőket is jelent – áll a Business Insider cikkében.
Nézzük meg, hogy a legsikeresebb embereknek milyen bizarr alvási szokásai vannak:
Tom Cruise és a hangszigetelés
Cruise horkolása látszólag annyira rossz, hogy egy hangszigetelt szobában alszik. Átalakított egy kis szobát a háza végében, hogy békében horkolhat.
„Akárki is használja a horkoló szobát, azt nem lehet kívülről hallani, mi történik odabent. A szoba nagyon kicsi, kényelmes és sötét” – mondta egy állítólagos látogató.
Chruchill két órás pihenője
Minden délután öt órakor a miniszterelnök megivott egy vihiskey-szódát, és elment egy két órás pihenőre. Churchill szerint a sziesztával másfél napi munkát volt képes ellátni 24 óra alatt.
Churchill gyakran dolgozta át az éjszakákat rászolgálva az éjjeli bagoly megnevezésre. A rendszertelen alvási szokásai miatt azt javasolták neki, hogy tartsa a háborús megbeszéléseket a fürdőjében.
Mariah Carey furcsa szokásai
„Muszáj 15 órát aludnom, hogy úgy énekeljek, ahogy akarok” – mondta Carey egy 2007-es interjúban.
Az énekesnő azt is elismerte, hogy az ágya körül 20 párásítóval alszik, ami megnyugtatja a gyulladt torkot, és párásítja a levegőt. „Alapjában véve olyan, mintha egy gőzfürdőben aludnék” – mondta.
Stephen King párnáinak az iránya
Lisa Rogak Stephen Kingről írt könyve szerint a sci-fi írónak páratlan éjszakai szertartása van.
„Megmosom a fogaimat, utána a kezeimet. Miért mosna bárki kezet lefekvés előtt? Nem tudom. És a párnáknak meghatározott irányba kell nézniük. A párnahuzat nyitott oldala az ágy másik oldala felé kell mutatnia. Nem tudom miért” – mondta.
Charles Dickens, észak és a kreativitás
Dickens, aki álmatlanságban szenvedett mindig tartott magánál egy iránytűt, így biztos lehetett benne, hogy észak felé fordulva ír és alszik.
Az író úgy gondolta, hogy ez az érdekes gyakorlat segít neki fejleszteni a kreativitását.
Emily Brontë rótta a köröket
A 19. századi író és költő álmatlanságban szenvedett, és az ebédlőasztal körül sétált, amíg elég fáradtnak nem érezte magát ahhoz, hogy elaludjon.
Eminem alufóliát rak az ablakra
A legtöbb ember beéri a sötétítő függönnyel, de Eminem az alufóliával egy teljesen új szintre emeli a besötétítés fogalmát. Egész éjszaka fehér zajt hallgat, ami szerinte segít neki jobban aludni, mikor különböző időzónákon át utazik.
Arianna Huffington álompalotája
Miután 2007-ben összeomlott a kimerültségtől, és a saját vérében feküdt, Arianna Huffington a jó alvás szószólója lett.
Huffington a hálószobáját álompalotává alakította, egy baldachinos ággyal és egy sötétítőfüggönnyel. Mielőtt lefeküdne, kikapcsolja a telefont, és minden elektronikai kütyüt kivisz tölteni a hálószobán kívül. Aztán vesz egy forró fürdőt, amiben Epsom sót és levendula-olajat tesz. Ez megnyugtatja az elméjét, és segít neki elfelejteni a stresszt.
Az is fontos Huffingtonnak, hogy mit visel alvás közben. Ő csak alvásra szánt ruhadarabokban alszik, nem vesz fel régi pólókat éjszakára. Végül elmerül egy költészeti vagy filozófia könyvben, és ezzel merül álomba.
Martha Stewart négy órája
Stewartnál nyilvánvaló, hogy kemény munkával lett sikeres, de ezt megszenvedték más területei az életének, beleértve az alvást is. Órákkal a csapata 6:30-as érkezése előtt felkel, hogy megetesse több mint 200 csirkéjét, a lovait és a szamarait.
Stewart késő estig fentmarad olvasni vagy tévét nézni. „Ez egy fárasztó életmód, és mindig azt mondom, hogy az alvás várhat. Jelenleg nem fontos az életemben” – mondta.
Leonardo da Vinci négy óránként pihent
Da Vinci egy szélsőséges többfázisú alvási menetrendre, az úgynevezett Uberman alvási ciklusra esküdött, melynek lényege, hogy négy óránként 20 percet pihent.
Ez a nem szokványos alvási ciklus lehet, hogy több ébren töltött időt adott a művész-feltaláló-tudósnak, de megnehezíthette neki, hogy hosszú távú projekteken dolgozzanak.
Michael Phelps különleges levegője
Azzal, hogy olyan körülményeket állít elő a hálószobájában Phelps, mintha nagy magasságban lenne, csökkenti a rendelkezésre álló oxigén mennyiséget, ezzel arra sarkallva a testét, hogy dolgozzon keményebben, így több vörösvérsejtet és oxigént szállít az izmainak. Ez is segít neki növelni a teljesítményét és az állóképességét, és felkészíti magát a versenyekre.
„Ha már bent vagyok a szobámba, még mindig van egy ajtó, hogy eljussak az ágyamig. Olyan, mint egy óriási dobozban” – mondta Phelps.
Tesla sosem aludt 2 óránál többet
Tesla több órát tudott fennmaradni az alvási ütemterve miatt. Úgy mint Da Vinci, Tesla is az Uberman alvási ciklust követte. Azt állította, hogy soha nem alszik két óránál többet egy nap. Egyszer állítólag 84 órán át dolgozott a laboratóriumban pihenés nélkül.
„Nem hiszem, hogy van annál jobb érzés egy feltalálónak, mikor látja, ahogy az agyából kipattanó ötletek sikeresek lesznek. Ilyenkor az ember elfelejt enni, aludni, megfeledkezik a barátokról, szerelemről, mindenről” – mondta.
Lyndon B Johnson két műszakra osztotta napját
A korábbi elnök két részre osztotta napját, hogy minél több mindennel kész legyen. Általában 6:30-kor vagy hétkor kelt, és délután kettőig dolgozott. Egy kis testmozgás után visszabújt az ágyba egy 30 perces sziesztára, 4 körül felkelt, és a kora reggeli órákig dolgozott.
Johnson állítólag John F. Kennedytől vette át a szokást, aki szintén két műszakra osztotta be napját.
(Forrás: 168 óra)