A jó alvásért
Hideghabos, memorys vagy rugós matrac? Melyik matracon a legjobb az alvás? Az biztos, hogy a jó alváshoz nem elég a kiváló minőségű matrac, tudás is kell mellé, az embereknek meg kell tanítani, hogyan pihenhetik ki magukat igazán este. Talán a legfontosabb, hogy ne feküdjünk le túl későn, és próbáljunk azonos időpontban felkelni. Az is lényeges, hogy alvás előtt már készítsük a szervezetünket az esti pihenésre. A számítógépet, laptopot, mobiltelefont alvás előtt egy órával már érdemes kikapcsolni vagy félretenni, ahogy a televízió nézést is tanácsos abbahagyni.
Fontos még a fekhely, a szoba hőmérséklete és páratartalma, de ami elengedhetetlen a jó alváshoz, az a sötétség. Jól aludni csak teljes sötétségben lehet, ugyanis akkor termelődik az a hormon, a melatonin, ami segíti az alvást – mondta G. Németh György, a budapesti alvásközpont igazgatója. A csend is alapvető jelentőségű, agyunkat el kell zárni az elalvást nehezítő ingerektől.
A rossz alvásnak súlyos következményei lehetnek
Ha ezeket a “jó alváshoz” szükséges feltételek betartja valaki, és még így sem sikerül frissen, pihenten ébrednie, akkor javallott szakorvoshoz fordulnia, mert elképzelhető, hogy alvászavarban szenved, amit komolyan kell venni.
G. Németh György hangsúlyozta, az éjszakai alváskor rengeteg minden történik a szervezetben, aminek fontos funkciója van az egészség fenntartásában, és ha ez nem működik jól, vagy egyáltalán nem működik, annak komoly következményei lesznek.
Forrás: orvosihirek.hu