Az álomban megszólal a lélek
Légrádi Ildikó a Benyovszky Orvosi Központ munkatársa, rendeléseit képi kifejezéspszichológiai szaktanácsadó, párkapcsolati és szexuálterapeuta, mentálhigiénés szakemberként folytatja, a 2015 márciusában megjelent Szerelemkonyha című könyv szerzője. A tudományág több jeles képviselője mellett tartott előadást az Alvás Világnapja alkalmából a Budapesten 2016. március 18-án megrendezett alváskonferencián, ahol felhívta a figyelmet „az élmények és az alvásminőség összefüggéseire a gyermekkortól a szerelem érzésén keresztül a családi élet fontosabb kérdésein át”.
Az álmokban megszólal a lélek
Előadását a megtapasztalt képek jelentőségének hangsúlyozásával nyitotta, kiemelve, hogy kifejezőeszközünk ősidőktől fogva a kép, ahogyan a gyermekkorban az ősbizalom elmélyítését az élmények, és különböző formában a képek is segítik. Elmondása szerint az álom maga is képek, gondolatok, hangok és érzések összessége, ily módon az álmokban lelkünk is megszólal. Képi kifejezéspszichológiai szakemberként beszélt arról, hogy a rajzolt képen keresztül, a képi kifejezéspszichológia komplex módszere hogyan képes megmutatni belső világunkat.
Világunkban a képzelet, az emlékek, az álmok összeadódnak
Hangsúlyozta, világunk, így a képzelet, az emlékek, az álmok nap, mint nap összeadódnak. Ahogy mondta, pozitív képek kontra negatív, vagyis az elmében egyszerre fellépő két dolog összekapcsolódik, szimulációs képességének köszönhetően pedig főbb jellemzőiből fogja kitölteni a kis hiányzó részeket, és nem számít, hogy valós emléket, vagy a képzelet alkotta képeket idézünk fel, az agyunk ugyanis nem tesz különbséget. Ily módon képesek vagyunk az újraépítési folyamatra, vagyis a belső képek érzelmi színezetet megváltoztatni, ezért is tartja fontosnak a különböző lehetőségek, így a beszélgetések, agykontroll, filmterápia, szuggesztiós technikák alkalmazását a terápiákban.
Szerelem és alvás, közös élet
Felhívta a figyelmet a szerelem mély és erős érzésére, amely által szorosabban kötődünk a másik félhez, mint ha csak csupán szeretetet éreznénk iránta. Kitért a tüneteire és arra, hogy a szerelem akkor teljes, ha kölcsönös-, amellett, hogy a reprodukció része-, érzelmi síkon képes tölteni minket. Elmondása szerint, ahogyan az alvás milyensége hat a párkapcsolatunkra, a párkapcsolat minősége is az alvásra. Felhozta az örök kérdést: Mitől párkapcsolat a párkapcsolat? A külön vagy együttalvás meghatározó része-e a mindennapoknak? Véleménye szerint igen, bár mindenkinek saját döntése, hogyan él-e vele, mégis az ágy a szocializáció egyik meghatározó színtere. Ahogy a könyvében is hangsúlyozza, a testnek érintés kell, a szívnek kedves szavak, a közös étkezés és együttalvás harmóniát és szeretetet sugároz, mindez befolyásolja a párkapcsolat, házasság egyik legfontosabb összetartó erejét, az intimitást. Ahogyan mondja, a szavak építhetnek, de rombolhatnak is. Lehet fal, de lehet híd, pozitív, szeretetteljes, együttműködő. Lehet boldog, harmonikus egy kapcsolat és ideális a környezet, mindez pedig természetesen kihat az alvásunkra.
Szerelmünk gyümölcse, képek a mesében, mese a lelkünkben
Elmondása szerint azt, hogy gyermekünk hogyan alszik, nagyban befolyásolhatjuk viselkedésünkkel, így például mesékkel a gyermekszobában. Terápiában gyakran tapasztalja a gyermekkel való alvás hátrányait. Sokszor a gyermek testi közelségével próbálják pótolni a hiányzó időt, elvonva egymástól a párok. Megoldásnak látja a sajnos ma már ritkuló meseolvasást, ahogy mondja amellett, hogy a fejlődő és bontakozó gyermeki lélek szellemi tápláléka, lehetőség a minőségi együtt töltött időre is gyermekünkkel. Felhívta a figyelmet a mesék képi hatásaira. A hagyományos népmesékben megjelenő gyakran ijesztő alakok, motívumok és helyzetek megértésére, amit a gyermekek mégis szeretnek újra és újra meghallgatni. Miért? Ahogy mondja, mert a gyermek maga dolgozza fel a hallottakat. Dolgozik a fantázia, nincs lehetetlen, miközben oldódik a szorongás.
A vizuális ingerek, a vizuális kommunikáció által kiváltott hatások kezelése a családban
Kiemelte, hogy nem minden mese van a gyermekekre pozitív hatással, ahogyan mondja, a gyermeki lélek normarendszere ekkor még kialakulóban van. A hanghordozó mozgókép egyszerre két érzékszervet ostromol – a felidézhetősége könnyű, az információdömping, az erős hanghatások, harsány színek, gyors képvágások a pszichére erős hatással vannak. Feltette a mindenki számára felmerülő kérdést: Létezik-e ideális megoldás a minket egyre inkább elárasztó média világban? Véleménye szerint az átbeszélés, a feszültségoldás, az aktív részvétel, odafigyelés a családban. Megelőzés mellett is előfordulhat, hogy nem megfelelő tartalommal találkozik gyermekünk, így fontosnak tartja megkérdezni milyen hatással voltak rá a látottak, hallottak? Mindeközben épül a családi összetartás, nő a bizalom, és ahogy zárja mondatát: mindenki jól alszik a családban…
Amennyiben a családban alvásprobléma adódik, keresse fel a Benyovszky Orvosi Központ szakorvosait, gyógyító munkatársai:
Dr. Szabó Gyöngyi pszichiáter,
Légrádi Ildikó mentálhigiéne tanácsadó