Mostantól önálló szakma Magyarországon az alvásterapeuta

Magyarországon a felnőtt lakosság több mint harminc százaléka küzd alvásproblémákkal – írja az MTI. Az alvászavarok és alvásbetegségek megelőzése az egészség megőrzésének egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb titka. Ehhez kíván hozzájárulni az első hazai alvásterapeuta képzés, melyre a Magyar Alvás Szövetség, a Budapesti Alvásközpont és a Döntéshozók Akadémiája szervezésében került sor. A képzéssel a magyarországi alváskultúra erősítését, az alvásegészség fenntartását szolgálják.

Az új szakma első hivatalos képviselői – többek között – tudományos területeken, mentálhigiénés szolgálatoknál, nevelési tanácsadókban, egészségügyi és oktatási intézményekben, alvásipari vállalatoknál és szolgáltatóknál folytathatnak majd szakmai ismeretterjesztést. Rendszerszemléletű megalapozottságú ismeretek birtokában végezhetik munkájukat, és közreműködhetnek – megfelelő licence-szerződés alapján – az Alvásorvosok Világszövetségének magyarországi képviselő szervezete által minősített képzési programmal rendelkező ismeretterjesztő munkában, szakértői segítséget nyújthatnak az alváshoz kapcsolódó tevékenységek alvásminősítési kidolgozásában, feladatuk lesz a tervezett országos alvásterapeuta hálózat kiépítésben, az alvásipar területein és a hazai „sleepfriendly” (alvásbarát) programok elterjesztésében. Dr. Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár gratulált az első képzett alvásterapeutáknak.  A képzés jövő év februárjában folytatódik, de az érdeklődés már most jelentős.

Köszönet és gratuláció az első hazai alvásterapeuta képzés valamennyi oktatójának: Bartucz Éva, dr. Bódizs Róbert, dr. Bretz Károly, Erdélyi-Sípos Alíz, dr.Hermann Gábor, dr. Kis Adrián, dr. Kiss Róbert Richard, Matics Zsolt, G. Németh György, dr. Petrekanics Máté, dr. Sándor Edith, Sípos Mária, dr. Szabó József, dr. Szalay Katalin, Dr. Szalmay Gábor, dr. Tóth János, dr. Tombácz Attila, Vada Gergely, dr. Varga Imre. dr. Vida Zsuzsanna magas színvonalú oktatói tevékenységükkel közreműködtek az új alvás-szakmai képzés alapjainak a lerakásában, és jelentős mértékben járultak hozzá a hazai alváskultúra új irányainak a kialakításához.

Magyar Alvás Szövetség, Döntéshozók Akadémiája 2019.

Komoly betegségeket előzhetünk meg, ha időben megfelelő szakemberhez fordulunk!