A kevés alvás magas vérnyomáshoz vezethet?

Az American Medical Association című lapban megjelent tanulmány szerint azoknál, akik egy nap hat óránál kevesebbet alszanak, nagyobb eséllyel alakul ki vérnyomás probléma.

Hogy miként függ össze az alvás és a hipertónia, arról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája beszélt.

Kevesebb alvás, magasabb vérnyomás

A kutatásban 578 33 és 45 év közti felnőtt embert vizsgáltak, ahol rögzítették, hogy hány óát alszanak, és hogy milyen minőségben. A résztvevők átlagosan 6 órát aludtak éjszakánként, és megfigyelték, hogy azok, akik ennél kevesebbet pihentek, azoknál nagyobb százalékban volt emelkedett vérnyomásuk. Ráadásul azt is kiderítették, hogy minden óra mínusz 37 százalékkal növelte a vérnyomás emelkedését.

Míg a kutatók egyértelműen állítják, miszerint az alvás és a hipertónia közt összefüggés van, ennek ellenére azt nem merik állítani, hogy a több pihenés hozzájárulna a vérnyomás csökkenéséhez- így ehhez még több vizsgálat szükséges.

Mike Rich, a Blood Pressure Association jótékonysági ügyvezető igazgatója elmondta, nincs kétsége afelől, hogy az alvás igenis fontos mindenki számára, és azok, akik magas vérnyomásban szenvednek, még ők is jobban érzik magukat, miután éjszaka jól kipihenték magukat.  Továbbá azt is hozzátette, a sok alvás természetesen nem helyettesíti a felírt vérnyomáscsökkentő gyógyszereket, illetve a megfelelő életmódot, amit a hipertóniával küzdőknek ajánlott lenne betartaniuk.

Alvási apnoe is lehet a háttérben

Természetesen nem csak a kevés, de a rossz minőségű alvás is megnövelheti a vérnyomást. Ennek hátterében gyakran az alvási apnoe áll, melynek meglétét alvás-laborokban könnyen diagnosztizálhatnak.

„Az alvási apnoe szindróma során a garat izmok ellazulnak, illetve a nyelv hátracsúszik, és ez megakadályozza, hogy elegendő levegő jusson a tüdőbe. Ennek hatására az agyban oxigén hiány és széndioxid többlet lép fel. Ezért az illető hirtelen felhorkant, aminek hatására felszabadulnak a légutak. Mivel ez többször is megismétlődik az éjszaka során, az alvás nyugtalanná válik, és nem piheni ki magát rendesen a beteg, így a vérnyomása megemelkedik.”- mondja dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magas vérnyomás specialistája.

Éppen ezért ha nem kielégítő az alvása, érdemes megmérnie a vérnyomását, hiszen könnyen lehet, hogy hipertóniás, csak határozott tünetek híján nem tud róla. Ebben az esetben tanácsos orvoshoz fordulni, aki megfelelő kezeléssel beállítja a helyes értéket, ami azért is fontos, mert alvási zavar és a kezeletlen magas vérnyomás együttesen nagyobb eséllyel vezethet szív-és érrendszeri problémákhoz!

Alvással csökkentheti a diabétesz és az elhízás kockázatát

Happy African American man measuring his waistline

A túl kevés, rossz minőségű alvás, vagy a cirkadián ritmus felborulása, és egyes anyagcsere betegségek közti kapcsolatra hívja fel a figyelmet a Lancet Diabetes & Endocrinology folyóiratban közölt vizsgálat.

Az alváshiány, vagy a rossz minőségű alvás – a nehéz elalvás, vagy az éjszakai felriadások, a korai kelés – egyértelműen negatívan befolyásolja az egészséget. Tovább…

A kialvatlanság, alvászavar egészségkárosító hatásai

A Faculty of Medicine weboldalán található egy érdekes kép: megmutatja, hogy rövid- és hosszú távon mi mindent okozhat a kevesebb alvás, a kialvatlanság.

Helyenként megdöbbentő tényekkel találkozunk. Egyes vizsgálatok szerint a kevesebb alvás vastagbél- és emlőrák kockázati tényezője lehet, számos esetben pedig egyértelműen kimutatták a kevesebb alvás és az elhízás nagyobb kockázata közötti kapcsolatot.

Kutatások szerint a rövid távú alvásmegvonás növeli a magasabb kalóriatartalmú, szénhidrátban gazdagabb ételek fogyasztása iránti vágyat, késztetést.

A kép baloldala: (lentről felfelé haladva)

Hosszú távú kialvatlanság

Egy alvásvizsgálat 1741 férfi és női önkéntesen elemezte a kevesebb alvás, kialvatlanság hosszú távú hatásait. 10-14 éves nyomon követést végeztek ebben a vizsgálatban, melyben kiderült, hogy a 6 óránál kevesebb alvás növeli a halálozás kockázatát. Az adatokat korrigálták a cukorbetegség, a magas vérnyomás és egyéb tényezők meglétével/hiányával.

• Nő a halálozási arány
• Férfiakon csökken a spermaszám
• Nő a szív-érrendszeri kockázat
• Nagyobb a cukorbetegség kockázata
• Egyes daganatos betegségek veszélye is nagyobb lehet
• Fokozottabb az elhízás, túlsúly kockázata
• A stroke kockázata mintegy négyszeresére (!) nő

A kép jobboldala: (fentről lefelé haladva)

Egyetlen nem jól átaludt éjszaka is elegendő lehet a kibillenéshez…

• Fokozottabb éhségérzet
• Nő a figyelmetlenség (pl. balesetveszély)
• Nem éppen úgy nézünk ki, ahogyan szeretnénk
• Nagyobb megfázási hajlam
• Csökken az agyszövet térfogata
• Érzékenyebbek vagyunk
Koncentráció– és memóriazavar alakulhat ki